2021. szeptember 20. hétfő

Sokkoló hír látott napvilágot: a következő hullámban az oltottakkal lesznek tele a kórházak!

- Advertisement -

Az embereket rendkívül megosztotta ez az “oltásosdi”. Vannak oltásellenesek és beoltottak. Na meg persze azok, akik szeretnék már megkapni a vakcinájukat, de még mindig várolistán vannak. A kormány oltási terve ismeretlen. Most a fiatalabb korosztály van soron, de sosem tudjuk, hogy kik lesznek az utánuk következők.

Az angol kormány honlapján megrázó információ látott napvilágot, melyre azonnal ráharaptak az oltásellenesek. Az információ a következő: A brit virológusok modellezték, hogy augusztusban egy harmadik hullám várható. Náluk eddig csak kettő volt, nálunk ez a negyediket jelentené természetesen. Az ebben a hullámban kórházba kerülő emberek nagy része azok közül kerül ki, akik már a második oltásukat is megkapták.

Na persze, az oltásellenesek egyből ráugrottak, hogy ez valószínűleg azért van, mert a vakcinák mérgezőek és halált okozó adalékokkal vannak ellátva. Megindult a lázongás, hogy mindenki utasítsa el az oltást. Ha az elsőt már megkapta, akkor legalább a másodikat.

- -

Azóta már a magyar oltásellenesek is zászlóként magasba tartva osztják ezt az információt.

Természetesen megérkezett rá a tudományos válasz, vagy inkább cáfolat. A brit kormány állítása igaz. Ténylegesen az oltottak fogják megtölteni a kórházakat a következő hullámban, de nem azért mert a vakcina mérgező. Addigra az átoltottság már olyan széles körű lesz, hogy a leginkább kritikus réteg is megkapja a maga adagját. Ezek az idősebb, krónikus betegek. Mi velük kezdtük az oltást, de augusztusig sok idő fog még eltelni. Nem biztos, hogy a vakcinától várt védelem kitart addig. Na meg ugye, krónikus betegek révén az alapbetegségük okán is gyengülhet a vakcina hatása. A fiatal, egészséges emberek sokkal sikeresebben állnak ellen ennek a gyilkos kórnak. A beteges, korán oltott rétegből sokan meg fognak betegedni.

A Covid-19 ellen nincs száz százalékos védelem, de a vakcina segítségével valamelyest visszaszorítható az elhalálozások száma.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek