2021. szeptember 18. szombat

Nem vette komolyan a fényvédő használatát – Évekkel később súlyos betegséggel kellett szembenéznie

- Advertisement -

Az 50 éves Samantha Stratton Sims a 80-as évek közepétől a 2000-es évek végéig nagyon sikeres és keresett divatmodell volt. Modellkarrierje során rengeteg olyan országba kellett utaznia, ahol rendszeresen sütött a nap és meleg volt. Samantha egyébként egy vörös hajú, fehér bőrű, kék szemű, szeplős lány volt, akit nagyon gyakran megkapott a nap. Akinek szintén fehér bőre van tudja, hogy ez mit is jelent… nem, nem karibi barna bőrszínt.

“Divatmodell karrierem alatt sokat utaztam, és a 80-as évek közepétől a 2000-es évek elejéig gyakran dolgoztam trópusi országokban. Akkor készült rólam a legtöbb kép, mikor a nap a legjobban sütött” – meséli.

A már 50 esztendős nő beismerte, hogy nem volt mindig olyan óvatos a nappal, mint most, mikor már baj van. Sosem használt fényvédőt, vagy naptejet, ami megóvhatta volna bőrét a később kialakuló kockázatos bőrproblémáktól. 2018-ban végül bazális sejtes karcinómát diagnosztizáltak nála. Ez a bőrrák egyik fajtája. Szerencséjére nem melanomás bőrrákról volt szó, de nagyon rossz helyen éktelenkedett, méghozzá a bal felső halántékán.

- -

Egy úgynevezett Mohs-műtét segítségével eltávolították a rákos részt. Ez egy olyan technika mellyel úgy távolítják el az érintett bőrsejteket, hogy ne okozzanak túl sok kárt a környező egészséges szövetekben.

Sajnos azonban mivel az évek során elszenvedett károsodás elég nagy mértékű volt, így valószínűleg további területen is ki fognak alakulni, amit ugyanúgy ki kell metszeni. 2020. április 6-án egy újabb műtéten kellett átesnie, mert a homlokán újabb karcinóma alakult ki.

Ősztől egy speciális kemoterápiás krémet kezdett el használni, remélve, hogy ez megakadályozza a további karcinómák kialakulását és azok kiműtését. Samantha ma már sokkal nagyobb figyelmet fordít a bőrére. Minden egyes nap nagyon magas SPF tartalmú fényvédőt ken az arcára és rendszeresen visel kalapot, meg napszemüveget.

Törekszik arra, hogy ne a legnagyobb melegben és ne a legtűzőbb napsütésbe menjen ki az utcára. Az egykori modell nagyon reméli, hogy történetével mindenki figyelmét felhívja a naptej és fényvédő krémek fontosságára, valamint a bőrrák veszélyeire.

“Emlékszem, egyik nyáron nagyon csúnyán leégtem Olaszországban. Egy csónakban ültem, és emlékszem borús volt az ég, pontosan emiatt nem gondoltam, hogy megéghetek. Valójában másodfokú égési sérüléseket szereztem a lábamon, és a térdemtől a bokámig be kellett kötnöm. A lábam duplájára dagadt és hólyagok valamint sebek lepték el.

A 2000-es évek elején a Seychelle-szigetekre utaztam, ahol szintén egy borús napon égtem le a tengerparton. Nagyon fiatal tizenéves koromtól eltekintve, soha nem napoztam és égettem le magam szándékosan. Csak nem figyeltem oda, nem voltam óvatos ezzel a dologgal. Úgy érzem, sokkal komolyabban kellett volna vennem a napot. A bőrrák diagnózisom előtt csak hidratáltam, majd sminkeltem.” – mondta.

A hegek emlékeztetik őt arra, hogy soha ne felejtsen el fényvédőt kenni az arcára és kalapot tenni a fejére.

Ti használtok fényvédőt?

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek