2022. szeptember 29. csütörtök

“Mindig is két tampont használtam – Azt hittem minden nőnek két hüvelye van”

- Advertisement -

Vannak emberek, akik egyedi megjelenéssel, különleges rendellenességgel látják meg a napvilágot. Szerencsére ma már azt a világot éljük, ahol egyre nagyobb hangsúlyt kap az elfogadás. Már nem állítják vagy bámulják meg az ilyen embereket az utcán, aminek talán az a legfőbb oka, hogy a divatipar próbálja őket felkarolni. Persze vannak olyan esetek is, mikor az elváltozások, rendellenességek olyan helyen vannak, ami nem igazán publikus, így nem láthatja mindenki. Pont úgy mint cikkünk főszereplőjénél.

Tee Bartlett világ életében azt gondolta magáról, hogy egy teljesen átlagos lány. Olyan problémái voltak mint minden korabeli fiatalnak, iskola, pasik, menstruálás…stb. Az idő múlásával kiderült, hogy ő mégsem olyan átlagos, mint gondolta. A legérdekesebb pedig az, hogy egyediségét még anyja sem vette észre mikor még pelenkázta, vagy fürdette.

16 évesen már jócskán belépett a tinédzserkorba és bizony menstruálni kezdett, ami a nővé válás egy jelentős része volt. Nem szerette az egészségügyi betéteket, mert nagyon vastagnak és ormótlannak tartotta ezért a tamponhasználat mellett döntött. Az akkor fiatal tinédzsernek azonban problémája akadt a felhelyezéssel, ugyanis nem tudta eldönteni melyik lyukba tegye ezért a biztonság kedvéért mindegyikbe helyezett.

- -

Az ausztráliai Új-Dél-Walesben, a Hunter-völgyben élő Tee elmesélte, hogyan is jött rá arra, hogy Ő két hüvellyel rendelkezik.

“Egy nap a legjobb barátnőmmel és anyukámmal beszélgettem, és végül megkérdeztem tőlük, hogy melyik lyukba kell tenni a tampon, a balba vagy a jobb-ba? Anyu úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. Azonnal megkérdezte, hogy “Mi?”, majd hozzátette, hogy a nőknek csak egy lyuka van, ahova fel lehet helyezni. Egy kicsit vitatkoztunk egymással, mert én mindenáron védtem az igazam. Ekkor mondta azt, hogy elmegyünk egy orvoshoz. Ekkor jöttem rá, hogy komolyan gondolta, és tényleg nem kéne, hogy két nyílás legyen odalent.

Kettő orvoshoz is elmentünk, akik teljesen figyelmen kívül hagyták a problémám. Azt mondták ott minden rendben van, én pedig furcsán őrültnek éreztem magam. A második doki, akihez elmentünk megnézte, majd rámnézett, aztán újra vissza. Nem értette mit kellene néznie, és azt mondta ez teljesen normális. Kissé elképedve távoztam onnan. Megőrültem a gondolattól, hogy két hüvelyem van. Kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök. Kételkedtem magamban

Végül elmentünk egy harmadik orvoshoz, aki megerősítette, hogy valóban két hüvelynyílásom van, amit hüvelyszeptumnak hívnak. Ez egy olyan állapot, ami akkor fordul elő, ha a női reproduktív rendszer nem fejlődik ki megfelelően. Ekkor egy elválasztó szövetfal marad a hüvelyben, ami kívülről nem látható. Ez lehet függőleges vagy vízszintes. A lényege annyi, hogy két részre osztja a hüvelyt.” – idézte fel az immáron már 24 éves nő.

Tee-t figyelmeztették, hogy az együttlétek nehezek vagy akár fájdalmasak is lehetnek számára, a szülés potenciálisan veszélyeiről nem is beszélve. 17 évesen úgy döntött, hogy eltávolíttatja a szeptumot.

“Utánanéztem, és rájöttem, hogy együttlét közben valaki beléd ragadhat, mivel a lyuk fele akkora, mint a normális. Ettől teljesen kiborultam. Az akkori barátom jelenleg is a barátom, aki nagyon megértő volt velem. Azt mondta, hogy majd csak megbirkózunk vele, amikor eljön az ideje.” – folytatta.

“Úgy tűnik ez a hüvelyfal a méhben lévő babáknál normális, ami szülés után felszívódik, de az enyém nem ezt tette. Az enyém egy kicsit vastagabb és hosszabb volt a normálisnál, ezért kellett megműteni.

Amióta a közösségi médiában közzétette a történetét, Tee-t rengeteg olyan nő kezdte el követni, akik hasonló helyzetet éltek át.

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek