2021. szeptember 18. szombat

Különös jelek voltak II. János Pál pápa temetésén melyekről a média mélyen hallgatott, de a hívek felfedezték

- Advertisement -

Második János Pál pápa temetésén történt valami, amiről a média mélyen hallgat. A hívek tudnak róla, ők fedezték fel, azonban kérdés, hogy miért nem foglalkozott ezekkel senki?!

16 évvel ezelőtt, 2005. április másodikán meghalt II. János Pál. A Lengyelországból érkező pápát sok katolikus hívő továbbra is az egyetlen igazi pápának tartja, akinek utódai, XVI. Benedek és Ferenc pápa nem érhetnek fel.

II. János Pált (eredeti nevén Karol Józef Wojtyła) 1978. október 16-én választották pápáva. Ő volt 455 év óta az első nem olasz származású és a legelső pápa, aki szláv országból származott. Ő volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa, továbbá az eddigi legismertebb és legközkedveltebb is. Ezen felül a lengyelek is örülhetnek, hiszen ő a leghíresebb lengyel származású ember.

- -

Szerte a világon szerették, ugyanakkor többen kritizálták is. Neki köszönhetjük a legszigorúbb abortusztörvényt Európában és a katolikus egyház kiváltságos helyzetét, mely a közelmúltban úgy tűnik, hogy a kormánynak olyan feltételeket diktál, amilyet csak szeretne. Azért is megszólták, mert a szőnyeg alá söpörte azt a tényt, mely szerint egyes papokat pedofíliával és erőszakkal bélyegeztek meg.

Haláláig 27 évig szolgált a szentszéken.

Egyértelműen a legközkedveltebb pápa volt mind közül.

2005. április 2-án halt meg. Állapota rendkívül leromlott és még egy szívrohamot is kapott. Délután már az eszméletét is elveszítette, majd este 9 óra 37 perckor elhunyt. Temetése április 8-án volt a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Emberek milliói érkeztek, hogy végső útjára elkísérjék. Négy király, öt királynő és több mint hetven elnök vett részt az ünnepségen. Az emberek több nyelven imádkoztak, többek között olaszul, lengyelül, németül de még szuahéliül is.

A temetés során a szél lapozni kezdte az evangéliumi könyvet, amely a lengyel pápa koporsóján hevert. Végül egy utolsó széllökés bezárta a liturgikus könyvet. Mexikóban pontosan ezzel egy időben egy fehér galamb szállt abba a székbe, melyről a pápa szokta lovagolva köszönteni a híveket. Úgy nevezett papamobilba.

Csak később derült ki, hogy a két esemény teljesen egy időben történt. Vélhetőleg ezért nem említette a média, azonban később, amikor kiderült a hívek ezt egyértelmű jelnek tekintették, melyet a pápa adott nekik a halála után.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek