2021. június 21. hétfő

Kár volt a nyitás! Most jön csak az igazi csődhullám a vendéglátásban!

Hiába a nyitás! Most jön az igazi feketeleves! A vendéglátósok komolyan szívják a fogukat!

Mint a Messiást, úgy várták a nyitást a vendéglátósok. Meg úgy egyébként mindenki. November óta üresek az éttermek, pubok. Az alkalmazottak bérét lehetetlen volt kitermelni. Azok az éttermek, akik megtudták oldani, elkezdték kiszállítani az ételeket. Az is bevétel. A presszók, fagyizók vezetői, dolgozói pedig szépen-lassan felélték az összes félretett pénzüket. Nehéz időszak volt. Aztán egy szép napon bejelentették, hogy az oltási számoktól függően megkezdődhet a nyitás. Mindenki ujjongott, azonban erre senki sem számított. Vagyis, így ebben a formában nem.

Hiába a nyitás, ha beltérben csak oltási igazolvánnyal lehet tartózkodni. Még nem kezdődött el a szezon, azonban a hétvégék egész erősek lennének, de már napok óta esik az eső. Nem lehet a teraszokon ülni és nem rendelkeznek igazolvánnyal annyian, hogy a beltér megteljen. Azokról meg ne is beszéljünk, akiknek nincs teraszuk. Iszonyatos deficit most nyitva lenni.

- -

Egyes vendéglátósok szerint most indul az igazi csődhullám. A költségek ugyanis visszaugrottak. Bérek, rezsi, stb. de nincs annyi vendég, amiből ezt a kiadást finanszírozni lehetne.

Gerendai Károly a Sziget Kft. és Costes Éttermek ügyvezető igazgatója, tulajdonosa mesélte egy interjúban, hogy:

Mi jelenleg azt látjuk, hogy az előzetes aggodalmaink, miszerint a nyitáskor csak a költségeink fognak megnőni, de a bevételek nem jönnek hasonló arányban, beigazolódtak

A Costes Downtown éttermünkben az elmúlt 10 napban, mióta nyitva vagyunk, voltak olyan napjaink, amikor 0 forintnyi forgalmunk volt, de még a legjobb napunkon is mindössze 8 vendégünk volt. Tehát miközben visszaugrottak a bérleti díjak, a bérek és az egyéb költségek a korábbi szintre, a bevételek messze nem fedezik ezeket, sőt, ha közelebbről megnézzük, talán még több is a veszteségünk, mint a bezárás időszakában volt. A házhozszállítás érthető módon nem tudta kompenzálni a veszteségeinket: a teljes évre vetítve a bevételeink 9 százalékát realizáltuk, és persze a kiadásainkat nem tudtuk 9 százalékra leszorítani.

De ide vehetjük a szállodákat is. A szállodákat teljes körűen kihasználni ugyancsak oltási igazolvánnyal lehet. Anélkül nincs wellness-részleg, nincs étterem, stb. Ezen szolgáltatások nélkül mi értelme szállodába menni? Egy több száz ágyas hotelben egyetlen vendégért is fel kell fűteni a szaunákat, égnie kell a lámpáknak, ráadásul egy halom alkalmazottat kell tartani. Hatalmas kiadások, és minimális a bevétel.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek