2021. június 23. szerda

Itt van!!! – Magyarországot is elérte az indiai variáns

A koronavírus-járvány már csillapodni látszik, ám bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk. Hazánkat is elérte a pusztító indiai mutáns, ami Indiában százezrek halálát okozta. Magyarországon két esetet azonosítottak, vagyis a variáns már az országban van. Az egyik fertőzött már kigyógyult a betegségből, a másik még kórházban fekszik, de nincs lélegeztetőgépen.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elmondta, “a számok önmagukért beszélnek, a magyar oltási stratégia jól tervezett, kiegyensúlyozott és sikeres, utóbbi világviszonylatban is megkérdőjelezhetetlen”.

Több mérföldkő is volt hazánk koronavírus elleni küzdelmében. “Március 8-án értük el az egymillió beoltottat, március 31-én a kétmilliót, április 13-án a hárommilliót, április 30-án a négymilliót, május 22-én pedig az ország nyitásához szükséges ötmilliót” – fogalmazott.

- -

Az oltásra már több, mint 5,2 millió magyar regisztrált, a félmillió regisztrált, de még oltást fel nem vevőt pedig SMS-ben keresték meg. György István közölte, most már nagyon közel járunk ahhoz, hogy mindenki megkapja az oltást, aki igényelte azt.

Ugyanakkor bejelentette, a koronavírus-járvány még mindig nem ért véget, ugyanis most már hazánkban is jelen van az indiai mutáns.

Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília ezzel egy időben elmondta, két indiai variánssal megfertőződött személyt találtak Magyarországon. Egyikük már gyógyult, mert nála enyhe tünetekkel zajlott le a betegség, másikuk pedig ugyan még kórházban van, de nem szorul gépi lélegeztetésre, sőt, már a rehabilitáció felé tart.

“Várható volt, a vírus nem ismer országhatárokat. Ez a két személy nem járt külföldön, nem derült ki, hogyan történhetett a fertőződés, de az esetek 99 százalékában ez nem is azonosítható a vírus fertőzőképessége miatt” fogalmazott Müller Cecília.

Továbbá azt is hozzátette, hogy a jelenleg használt oltóanyagok védelmet nyújtanak az indiai mutációval szemben is. “Ez figyelemre méltó, ugyanis az indiai variáns előbb-utóbb minden országba elér” – mondta. A tisztifőorvos a hezitálók figyelmét is felhívta, vegyék fel az oltást, mert megmenthetik a maguk és mások életét is.

György István az is elmondta, sőt, kérte a magyar állampolgárok arra, hogy ne bízzanak a közösségi immunitásban, mivel teljesen kiszámíthatatlan, kinek hogyan reagál a szervezete a fertőzésre. Nem lehet tudni, hogy enyhe tünetekkel megússzuk-e vagy az életünkkel fizetünk érte.

Müller Cecília elmondta, a járványügyi adatok javuló tendenciát mutatnak, továbbá a kórházakban is ezer alatt van a lélegeztetés nélküli betegek száma. “Egyelőre nincsen olyan tudományos evidencia, ami előre meg tudná mondani, hogyan zajlik valakinél a betegség. Ezért egyértelműen az egyéni védelemre kell helyeznünk a hangsúlyt.”

Az előzetes tervek szerint az operatív törzs legközelebb jövő kedden tart majd tájékoztatót.

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek