2021. szeptember 20. hétfő

Így néz ki a világunk 2020-ban, amikor a koronavírus miatt szinte teljesen megállt az élet

- Advertisement -

Tavaly ilyenkor még nem sejtettük, hogy a 2020-as év olyan nehézségeket tartogat számunkra, mint amiket megtapasztaltunk. Igen, a koronavírus járvány kirobbanásának következményeiről beszélünk. Sokan elvesztették a munkájukat, otthonaikat, betegedtek meg, vagy épp hunytak el. Nemcsak mi kis hazánk sínylette meg ennek hatásait, hanem az egész világ. Nem egy és nem két cikk látott napvilágot, mely bemutatta azokat az országokat, városokat, ahol elsöprő pusztítást okozott. Az országok kormányai annak érdekében, hogy megfékezzék a járványt kijárási tilalmat vezettek be, s ennek következtében az emberek nem mehettek utcára. Csak azok léphettek ki, akik boltba, gyógyszertárba, drogériába, vagy orvoshoz mentek, illetve, akik egészségügyi dolgozóként tevékenykedtek. Számos fotós szerzett be magának drónt, hogy képeket készíthessenek a kiürült városokról, repterekről…stb. Mostani posztunkban összegyűjtöttünk néhány képet arról, hogy hogyan is nézett ki világunk, mikor a koronavírus miatt megállt az élet.

1, Utasszállító repülök, melyek nem szállítana több utast.

2, Csónakok, melyek a tenger hullámzásainak köszönhetően feltorlódtak.

- -

3, Hajók, amik most egy ideig nem hajóznak ki a nyílt vízre.

4, Egy reptér taxiállomása, ahol a taxik sorakoznak, hisz egy utas sem közlekedik.

5, Ahogy az emberek visszavonultak otthonaikba az állatok úgy jelentek meg, merészkedtek elő rejtekeikből.

6, Egyetlen autó sem közlekedik az utakon, mert mindenkinek otthon kell lennie a vírus miatt.

7, Üresek az utcák, ahol régen embertömeg hömpölygött.

8, A forgalmas tereken sem közlekedik senki, se gyalogos, se autós.

9, Az amerikai légitársaság gépei is standardre lettek állítva.

10, Akadtak, akik otthagyták autójukat csapot-papot.

11, Már csak azok közlekednek, akiknek munkába kell menni vagyis, akik a frontvonalnál helyt állnak.

12, A legforgalmasabb közterek is üresen panganak, s arra várnak, hogy visszatérjen beléjük az élet.

13, Már a Trevi-kútba sem dobálnak bele több pénzérmét.

14, Ezeket a lépcsőket sem mássza most meg egy ember sem.

15, Ebben a parkolóban sem kell csatározni az üres helyekért.

16, A galambok is keresik a leeső falatokat, de ember híján élelem is kevés van.

17, Ezek az iskolabuszok sem szállítanak gyerekeket, mert online folytatják tanulmányaikat.

18, A Diadalív körüli utak is üresek, és turistáktól sem hemzseg a tér.

19, A velencei csatornák a turisták, gondolák híján teljesen kitisztul, s az aljáig le lehet látni.

20, Kis hazánkban is megállt az élet. Fővárosunk Halászbástyája sem fogad több látogatót.

21, a metróaluljárók is panganak az ürességtől.

22, A Lánchídon sem járnak autók, ahogy gyalogosok sem közlekednek annak mentén várost, Dunát csodálva.

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek