2021. június 23. szerda

Hamarosan vége az ingyenes parkolásnak: Már megvan az időpont is, hogy mikortól

A járványhelyzet javulni látszik, aminek örülünk. A nyitási folyamat megkezdődött, aminek szintúgy. Ha volt jó dolog az egész “járványosdiban”, akkor az az ingyenes parkolás volt. A Magyar Nemzet értesülései szerint nem kell sokat aludnunk és máris dobálhatjuk a kétszázasokat a parkolóautomatákba.

Mint emlékszünk, a koronavírus-járvány első hullámában tavaly áprilistól szüntették meg a közterületi parkolási díjakat. Noha, nagyon mocorogni akkor nem kellett, de azért örültünk neki. Az indoklás az volt, hogy így könnyebben tartható az emberi védekezés egyik legfontosabb eszköze: a távolságtartás.

Abban szerintem megegyezhetünk, hogy nem az utcán sétálgatva a legveszélyesebb a kór ránk nézve (bár ha ezt maszk nélkül tesszük, akkor ugyanúgy megbüntetnek). Tömött buszok, metró, egymás nyakába lihegő tömeg. A zsúfolt tömegközlekedési járatokon lehetetlen fenntartani a megfelelő távolságot, szóval a kormány ezzel a lépéssel arra sarkallta a lakosságot, hogy használja a saját autóját busz helyett. Valljuk be, hogy teljesen logikus lépés.

- -

A járványhelyzet javulása miatt 2020. júliusában megint fizetőssé tették a parkolást, majd a második hullám kezdetekor, novemberben ismét ingyenes lett és ez tart azóta is.

Érdekesség, hogy Karácsony Gergely főpolgármester erősen bírálta az intézkedést. Szerinte semmi köze nem volt a járvány kezeléséhez, mindinkább káoszt okozott a nagyvárosokban.

Ismét javul a járványhelyzet, úgyhogy egyes információk szerint 1-2 héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken és visszaáll a rend.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek