2021. szeptember 18. szombat

Ferenc pápának esze ágában sincs találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal

- Advertisement -

Egy jól értesült budapesti forrás azt nyilatkozta a National Watholic Registernek, hogy a Vatikán, azaz pontosan Ferenc pápa nem akar találkozni a magyar miniszterelnökkel és köztársasági elnökkel sem. “Egyre nagyobb a politikai feszültség a háttérben amiatt, hogy a Vatikán kerülni akar minden politikai találkozót, beleértve az elnöki palotában tett látogatást, pedig annak része kéne lennie a programnak” – fogalmazott.

A katolikus egyházfő szeptemberben látogat el hazánkba, az Eucharisztikus Kongresszusra, de útja során nem szeretné látni a magyar kormány két képviselőjét. Értesülések szerint többen is próbálták meggyőzni ennek ellenkezőjéről, de a pápa hajthatatlan.

Diplomáciai erőfeszítések sorával kell szembenéznie az egyházfőnek, aki szeptember 12-én csak a délelőtti órákban szeretne a magyar fővárosban tartózkodni. Ám sokak szerint udvariassági látogatást kellene tennie Orbán Viktornál és Áder Jánosnál.

- -

A lap értesülései szerint az egyházfő Budapestre érkezése után a reptérről egyenesen a világkongresszus Hősök terei helyszínére megy, majd onnan a zárómise után azonnal el is hagyja Magyarországot és folytatja útját Pozsonyba.

Ferenc pápa kijelentése azonban nem meglepő, hiszen korábban is hangoztatta, hogy nem akar személyes találkozni a magyar miniszterelnökkel és köztársasági elnökkel sem. A szentatya már tavaly nyilvánvalóvá tette, hogy hazánkban csakis a világkongresszuson szeretne részt venni, egyéb programot nem tervez.

Ferenc pápa március 8-án, hivatalos iraki látogatása után kijelentette, hogy őszi magyarországi látogatása során “nem az ország felkeresése a cél, csak egy mise. És mert Budapest mindössze két órányi autóútra van Pozsonytól, miért ne látogatnék el Szlovákiába” – fogalmazott a szentatya.

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek