2021. június 23. szerda

Ez a 10 jel bizonyítja, hogy észrevétlenül átestél a koronavíruson

A koronavírus örökre beírta magát az emberiség történelmébe. Maszkot hordunk, otthon ülünk esténként és próbáljuk beosztani a maradék kis pénzünket, hogy kitartson a következő fizetésig. Mikor lesz már vége? Mikor áll vissza minden a rendes kerékvágásba, de ami a legfontosabb… Vissza fog el állni valaha? Egyesek félnek tőle, másik pedig Messiásként várják a csodaszert. Talán így végre fellélegezhetünk… maszk nélkül.

Kutatások szerint rengeteg ember úgy esett már át a víruson, hogy fogalma sem volt róla. Nem mindenkinél jelentkeztek ugyanúgy a tünetek. Viszont akár tünetmentesek voltunk, akár nem, fertőztünk. Ezért nem szabad félvállról venni a dolgot.

Azok, akik átestek a fertőzésen még hónapokig védettek lehetnek az újrafertőződéstől a vírus következtében termelődött antitestek miatt. A járványt kutató tanulmányok szerint úgy tűnik, hogy minden ötödik ember vészeli át a koronavírus megbetegedést tünetmentesen. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tapasztalnánk semmi rendellenességet.

- -

Összeszedtünk 10 jelet, mely arra utalhat, hogy “koronás” voltál, csak nem tudtál róla.

Memóriazavar és koncentrációvesztés
Sok “koronás” panaszkodik arra, hogy a betegség után lassabban pörgött az agyuk, tompább volt minden és rendkívül szórakozottak voltak. A precíz gondolkodás esélytelen, de még az alapvető házimunkák során is problémákba ütköztek. Bevásárlólista fejbentartása? Esélytelen…

Elszíneződött nyelv
Többen is orvoshoz fordultak olyan tünetekkel, hogy a nyelvük elszíneződött, megduzzadt vagy furcsa textúrája lett. Hasonló a dohányzás vagy egészségtelen étrend miatt kialakuló rossz szájhigiénia.

Hasfájás
A vírus okozhat emésztési problémákat. Hányást, hasmenést, puffadást.

Gyulladt szemek
Ez meglehetősen ritka, de volt rá példa, hogy valaki kötőhártya-gyulladáshoz hasonló tüneteket tapasztalt, melynek kialakulása egyértelműen a covidra volt visszavezethető.

Fáradtság
Nagyon sokan panaszkodtak arra, hogy extrém fáradtságot éreztek. Olyan, mintha teljesen kimerültek volta. Egyesek összetéveszthetik a megszokott túlhajtás miatti kimerüléssel, de voltak olyanok, akik az alapvető, hétköznapi tevékenységeiket sem tudták elvégezni, olyannyira képtelenek voltak megmozdulni

Légzési nehézségek
Azzal mindenki tisztában van, hogy a vírus elsődleges célpontja a tüdő. Számtalan esetben fordulnak orvoshoz emberek, akik hirtelen fellépő légzési nehézségeket tapasztaltak. Ez még hónapokkal a fel nem ismert fertőzés után is jelentkezhet. Nagyon veszélyes, ugyanis feltehetőleg a koronavírus okozta tüdőkárosodás állhat a háttérben.

Hajhullás
Az orvosok szerint egy hirtelen fellépő kopaszodás együtt járhat a lázzal járó betegségek legyőzésével. Nem egy tipikus tünete, de utalhat rá.

Álmatlanság
Az Oxfordi Egyetemen megvizsgáltak 62 ezer covid-fertőzésen átesett embert. A pozitív teszt után három hónappal minden ötödik fertőzöttnél szorongás, álmatlanság, de még akár depresszió is felüthette a fejét.

Halláskárosodás és fülzúgás
A koronavírus okozhat hallászavarokat. Azoknál az embereknél, akik eleve így élték az életüket 40 százalékban panaszkodtak a tünetek súlyosbodására a fertőzés folyamán. Hallásromlás, fülzúgás, fülcsengés

Szédülés
A szédülés egy standard velejárója a vírusnak, függetlenül attól, hogy legyűrt a vírus, vagy tünetmentesen átvészeltük. Hirtelen fellépő szédülés és bizonytalan járás egy megszokott tünete a kórnak.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek