2021. október 25. hétfő

Egy elhunyt férfival létesített kapcsolatot – Néhány hét múlva nem hitte el amit látott

- Advertisement -

Rengeteg furcsaságot olvastunk már az interneten, melyek képesek voltak meghökkenteni bennünket. Tudtuk, hogy vannak emberek, akik olyannyira “elvetemültek”, hogy szinte bármit képesek megtenni. De kétségtelen, hogy az egyik legőrültebb dolog, amit valaha olvastunk az a mostani cikkünkben szereplő történet. Akadnak emberek, akik idősebbel, fiatalabbal, azonos neművel…stb szeretnek párkapcsolatot vagy csak egy éjszakás kalandot létesíteni, amivel voltaképpen nincsen semmi baj, ám főhősünk olyat tett, ami merőben kiveri a furcsaságmérőt.

Felicity Marmaduke Missouri városának hullaházában dolgozott. Főnöke teljes mértékben meg volt vele elégedve, ugyanis egyetlen panasza sem volt Felicityre. A nő imádta a munkáját és sosem hibázott… eddig.

A nő mindig is komolyan érdeklődött az elhunytak iránt. Tanulmányozta őket miközben megmosdatta testüket és úgy tűnt kielégítő számára a velük töltött idő. Nem is olyan régen egy autóbalesetben elhunyt férfit vittek be hozzá, hogy készítse elő. A 38 éves nő habozás nélkül elkezdte megmosdatni az élettelen testet, majd hirtelen furcsa dologra lett figyelmes.

- -

Látta, hogy az elhunyt izgalmi állapotba jött, ami orvosilag bizonyos helyzetekben igenis előfordulhat. Nem tudta levenni szemét a férfi alsó tagjáról sőt egy konkrét gondolatot sem tudott elhessegetni. Most biztos azt mondjátok tudjátok mi lesz ennek a sztorinak a vége, de higgyétek el… nem így van.

Nos, miután Felicity meggyőződött arról, hogy megfelelően bezárta az ajtót fogta magát és hancúrozott egyet a férfival. Ám itt még nincs vége. Mint kiderült az elhunyt képes volt még utoljára a csúcsra jutni. Szakemberek szerint ez is előfordulhat, de csak néhány esetben. Néhány héttel később Felicity azon kapta magát, hogy késik a menstruációja. Eleinte nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, ám amikor már számottevő volt a késés csinált egy terhességi tesztet, ami végül pozitív lett.

Fogalma sem volt, hogyan történhetett és ki lehet az apja, ugyanis nem volt férfi az életében, és nem találkozott az utóbbi időben senkivel…. (kivéve az elhunyt férfit) Fogta magát elment a nőgyógyászhoz, akinek beismerte, hogy mit tett és azt állította, hogy ez egyszerűen lehetetlen. A nőgyógyász köpni nyelni nem tudott a hallottak után, ám úgy gondolta ennek fele sem tréfa ezért értesítette a rendőrséget. A hatóságok még aznap elfogták és őrizetbe vették a várandós nőt.

A kihallgatások során beismerte, nem ez volt az első eset, hogy elhunytakkal volt, sőt hozzátette, hogy örömszerzés céljából felhasználta a szerveiket is. Az sem érdekelte, hogy hány évesek az elhunytak.

Miután elítélték és börtönbe került közel kilenc hónap múlva megszületett a kisfia. Hozzátette, hogy beperli az elhunyt férfi családját. hogy így jusson anyagi támogatáshoz.

Hihetetlennek tűnik, de a történet valóban megtörtént…..

Legfrissebb hírek

Kapcsolódó hírek